2010. szeptember 9., csütörtök

Végre jó idő

Végre megkapták a kiskutyák minden oltásukat és végre olyan idő volt ma, hogy el tudtunk menni sétálni, felfedezni ill. Szocializálni a kölyköket, találkoztunk Lovakkal, Tehenekkel, más kutyákkal, vízzel, erdővel, réttel, jó sok bottal és persze egy nagyot sétáltunk és játszottunk!
Hatalmas élmény volt ez számomra is hiszen 6 kiskutyával akik már nem is olyan picik látni, ki hogyan fedezi fel saját kis világát, hihetetlen, a végén annyira jól elvoltunk hogy Én is a patakba kötöttem ki :D Fontos számomra, hogy a nem saját kutyák is, csak az utazásukat avagy a megfelelő gazdira váró kutyák is szocializáltak, okos kutyák legyenek, így innentől minden nap megyünk velük sétálni gyakorolni és ismerkedni 1-1 új és izgalmas dologgal, És akkor Íme a képek(Szerintem magukért beszélnek)...


2010. augusztus 28., szombat

Még 2 kiskan várja álom gazdiját...

Még két kan várja szerető, felelősségteljes gazdiját.
A kölykök 3 hónaposak lesznek, rendelkeznek a koruknak megfelelő oltásokkal, rendszeresen vannak féregtelenítve és van chipjük és törzskönyvük.
Családi környezetben, minőségi prémium tápot esznek, nagyobb kutyákkal, illetve gyerekekkel növögetnek.:D

Kiddy's Hope Dreams Magic Life alias Croky :P
Szerintem az egyik legkiemelkedőbb kan a csapatból, okos, mindenre sokkal hamarabb rájön mint a többiek, nem túl domináns, de ha kell megtudja védeni magát, hangja is csak ekkor van. Kedves szeret ember közelében lenni és szereti ha vele foglalkoznak, szeret labdázni és botot rágcsálni.
Kifejezetten olyan család ill. Gazdi(k) számára ajánlom akik nyitottak bármilyen kutyás hobby megismeréséhez,hiszen ajánlom őt Tovább tenyésztésre, kiállításra, munkára, terápiára és természetesen családi kutyának is.

Kiddy's Hope Dreams Where Time Lost alias Nari ;)

Kis Nari a legkisebb, legvagányabb a csapatban, ahogy szokták mondani utolsókból lesznek az elsők. A legkedvesebb kutya, Ő is oda van a gyerekekért és a gyerekek is Ő érte, képes hiperaktivitása ellenére ülni és várni, hogy a gyerekek simogassák, igazi családi kutya, már most érzi, kinek mikor mire van szüksége, ha magányra vágysz, elmegy és feltalálja magát, ha szomorú vagy bohóckodik, vagy éppen csak bele ül az öledbe és puszilkodik.Imádja a gyümölcsöket, zöldségeket és szeret néha kitűnni így vagy úgy a többiek közül, igazi egyéniség. Narit leginkább gyermekes családok mellé ajánlom, vagy akár terápiás célból, gyermek ill. család szeretete végett, de természetesen a többi helyen is megállja a helyét, mert bátor és szép kis kutya.
Ha valamelyik kiskutya szimpatikus, vagy bármilyen kérdése van, ill. kennelünkből szeretne kiskutyát, kérem keressen elérhetőségünkön.
kiddyshope@gmail.com, 06 30 361 23 14.
Németh Adriána

2010. augusztus 23., hétfő

12 hetes

12 hetes lett a Dreams alom, még 3 nagyon Ígéretes kölyök várja gazdiját!


QUALITY SHOW STANDING PUPPIES ARE AVAILABLE, OUR WAITING LIST IS OPEN FOR SERIOUS INQUIRIES !
PLEASE CONTACT ME BY E-MAIL OR BY PHONE.
kiddyshope@gmail.com +36303612314 

A KÖLYKÖK RENDELKEZNEK A MEGFELELŐ OLTÁSOKKAL, FÉREGTELENÍTÉSEKKEL, CHIPPEL ÉS TÖRZSKÖNYVVEL, ÍGY AZONNAL ELVIHETŐK.
Komoly érdeklődők jelentkezését várjuk szlovák-holland import vérvonalú kiskutyáinkra! A szülők kiállítási eredményekkel, a fajtára előírt egészségügyi szűrésekkel és munkaeredményekkel rendelkeznek. A kiskutyákat elsősorban kiállítási és továbbtenyésztési célra ajánlom, de biztosan meg fogják állni a helyüket családi kedvencként, vadász- és terápiás kutyaként is.
kiddyshope@gmail.com, 06 30 361 23 14. Keressenek elérhetőségeinken! 

A Még nálunk lévő kölykökről is csináltunk képeket!
Közös képek:



2010. július 30., péntek

Dreams

Kiskutyáink 8 hetes azaz elvihető korba léptek, hatalmas lépés ez számukra, kutatók szerint ilyenkor a legideálisabb (8-12 hetes kor) az elválasztás az alomtársaktól és az anyukájuktól.
A kiskutyák megkapták a megfelelő oltásokat, féregtelenítéseket, rendelkeznek chippel, törzskönyvel!

Kan kiskutyáink még várják felelősségteljes gazdijukat.
Kiddy's Hope Dreams About Angel,
nekünk csak Mr.Black vagy Blacky az egyik legerősebb kan az alomból, elragadó egy kiskölyök, nagyon jól el van egyedül, de szívesen játszik az alomtársakkal is és a gyerekekkel.Ő az első aki felmászik az ölembe és akkor már senkit nem enged a közelembe.

Kiddy's Dreams Never Lie,
alias Mr. Brown vagy Brouny szerintem a legszebb fejű kutya, elképesztő a nézés amit alkalmaz, mikor valamit nagyon szeretne, 2 kis bogár méretű szemét meresztgeti. Képes akár egy bogárral hosszú percekig játszani, figyeli majd megszagolja, megtapogatja, de nem bántja. Nagyon hasonlít az apukájára Korira.


Kiddy's Hope Dreams Where Time Lost,
alias :Mr. Orange vagy Narcsi, Ő minden gyerek kedvence, nem tudom miért de valahogy minden gyerkőc aki nálunk megfordul őt szúrja ki magának. Nagyon szereti a gyereket, Ő a legkisebb, legbátrabb a csapatban, a nagy felfedező, szerintem ő az aki már bejárta az egész kertet!

Kiddy's Hope Dreams Magic Life,
alias Mr.Green vagy nekünk Crocky, zöld színe miatt kapta a Kroky nevet, Ő a legaranyabb kutyus a csapatban, elég csöndes, de ha kell meg tudja mutatni, hogy neki is van hangja, nagyon okos kutya mindenre sokkal hamarabb rájön mint a többiek.

Kiddy's Hope Dreams 'N Wishes,
alias Mr.Blue vagy nekünk Terminátor, olyan üdvözlésben van részünk tőle...1000rel csóválja a farkát, összenyal, a következő pillanatban pedig valamelyik társát nyúzza, aztán mikor megunta megint 100%-ban ránk koncentrál.

Mindegyik kiskutyát ajánlom kiállításra, tovább tenyésztésre, de természetesen családi kedvencnek egy HŰ TÁRSNAK is!
Kérem keressenek elérhetőségeinken!

2010. július 21., szerda

7 Hetes Standard képek

Végre elkészültem a 7 hetes képekkel, a mai naptól kezdve hivatalosan is viselhetik a kiskutyák a nevüket, ugyanis mindenki saját azonosítót kapott Chip formájában, ami rajta van a törzskönyvükön is!

KANOK:


Kan kiskutyáink még várják felelősség teljes "álom" gazdijukat!
SZUKÁK:
Ha tőlünk szeretne kiskutyát, kérem keressen elérhetőségeinken!

2010. július 20., kedd

Dreamsek..

7 hetes képekre nem kell sokat várni, remélem éjjel vagy holnap sikerül a standard fotókat megcsinálni, de addig is a vidám játék a kertben!
Előjegyzést még felveszünk, ha bármilyen kérdése van keressen elérhetőségeinken!